facebook

+36 70 636 7676

 

A láda

(Kezdetek, a forgatási napló)

Jelenleg a filmforgatás kezdetén tartunk. Az előzetes megbeszélések, ötletbörzék után ősz elején kikristályosodott, hogy milyen műfajú, témájú filmet szeretnénk elkészíteni. A szakkör tanulói egyöntetűen egy izgalmas kalandfilmre voksoltak, amely a kicsik számára is élvezetes lehet. A forgatással kapcsolatos feladatok, illetve a szerepek kiosztása után hozzáláttunk a forgatókönyv megalkotásához. Az október-január időszakban el is készültünk az első változattal, amelyet aztán tovább csiszolva február elejére elkészült a végleges szövegkönyv, amely a hamarosan a honlapon is olvasható lesz.

A cselekmény röviden:

Néhány fiatal rossz fát tesz a tűzre, ezért az iskola szigorú vezetése, a rettegett Schnitz Albert tanár úr felügyelete alatt, délutáni büntetőfeladatok elvégzésére kötelezi őket. A csapat első feladata, hogy rendbe tegye az iskola kertjét. Munka közben a fiatalok egy titokzatos ládára bukkannak, elindítva ezzel egy nagyszabású kalandot, amely során rengeteg izgalomban, akcióban és nem utolsó sorban nevetésben lesz részük.

Első forgatási napunkon azon színészeink, akik még újak a szakkörön, ismerkedtek a kamerával, kipróbálták, hogy milyen érzés egy kitalált karakter bőrébe bújni. Ezután megkezdtük a felvételeket. Ideáig három teljes jelenettel készültünk el 🙂

vissza