Pedagógusaink

Tóth Beáta –  Intézményvezető – földrajz-környezettan szakos tanár

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán végeztem földrajz-környezettan szakos tanárként. Számomra a tanítás a változatosságot jelenti. Minden nap más és más, újra és újra tartogat valami meglepetést. Osztályfőnökként dolgozom az intézményben, emellett természetismeretet tanítok alsó- és felső tagozaton, illetve természettudományos szakköröket tartok.

Honbolygó Klári – intézményvezető-helyettes, történelem, magyar nyelv- és irodalom szakos tanár

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanárképző Főiskolai Karán végeztem magyar nyelv és irodalom, valamint történelem szakos tanárként. Fontosnak tartom, hogy diákjaim képességeik legjavát hozzák ki magukból, ezét változatos munkaformákat alkalmazok tanítási óráimon, segítő és elfogadó légkört kialakítva. Magyartanárként elsődlegesnek tartom az olvasás szeretetének átadását, történelemtanárként pedig a világra való nyitottságot és széles látókört igyekszem biztosítani. Osztályfőnökként a közösségépítést tartom elsődleges feladatomnak.

Drahosné Zeller Liza – gyógypedagógus

Gyógypedagógus diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán szereztem meg tanulásban akadályozottak és látássérültek pedagógiája szakirányon. Az egyéni készségeket és képességeket figyelembe véve tartok az iskolában fejlesztő foglalkozásokat, melyek a tanuláshoz szükséges részképességek kialakításán és megerősítésén alapulnak. Hiszem, hogy a gyermekek saját tapasztalataik és cselekvéseik által, játékos módon tudnak a legeredményesebben fejlődni, így a közösen eltöltött idő sem válhat unalmassá.

Pirchala Ilona – gyógypedagógus

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán szereztem gyógypedagógus diplomát tanulásban akadályozottak pedagógiája és pszichopedagógia szakirányon. Emellett komplex mozgásterápiás fejlesztő végzettséggel is rendelkezem.
Az iskolában egyéni és kiscsoportos fejlesztéseket tartok. Fontosnak tartom az egyéni sajátosságokra és erősségekre épülő képességfejlesztést, valamint a játék és mozgás szerepét a tanulásban és személyiségfejlődésben.

Szabó Dávid – erkölcstan, magyar nyelv- és irodalom szakos tanár

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szereztem alapszakos diplomát magyar – filmelmélet és filmtörténet szakon, majd ugyanitt végeztem el a magyar – család- és gyermekvédő tanári mesterképzést. Úgy érzem, hogy az évek során megszerzett elméleti és gyakorlati tudás kellő alapot biztosít, hogy hivatásomat, a gyermekek oktatását és nevelését hatékonyan végezzem. A MOA Magániskola felsős csoportjaiban tanítok magyar nyelvet és irodalmat, valamint osztályfőnöki teendőket is ellátok. Emellett vezetem az iskola média szakkörét.

Madaras Rita – ének-zene, történelem, magyar nyelv- és irodalom szakos tanár

Diplomát az ELTE-BTK-n szereztem magyar-történelem tanári szakon, de a zene is fontos szerepet töltött be az életemben: hegedülni, majd gitározni tanultam. Meggyőződésem, hogy a zene nemcsak az életet teszi szebbé, hanem a tanulást is megkönnyíti. Egy biztonságos, bizalmi légkör megteremtésére, ahol a gyerekek nyitottá válnak egymásra, valamint a tananyag elsajátítására. A MOA suliban az tetszik, hogy van mód egymás megismerésére, illetve, hogy a kiscsoportos foglalkozások keretében lehetőség van gondolkodtatni, differenciálni és többféleképpen közelíteni a tananyaghoz.

Thury Gábor – informatika szakos tanár

Diplomámat Sárospatakon, a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karán, informatika műveltségi területen szereztem. Informatika tanárként és rendszergazdaként dolgozom az intézményben. Célom, hogy sikeres és boldog gyerekeket oktassak, neveljek sikerélmény alapú kreatív módszerekkel. Az informatika a leginnovatívabb tantárgy, nagyon fontos, hogy ebben a digitális, virtuális világban a Z generáció megtanulja hasznosan használni, ezeket az infokommunikációs eszközöket. Nagy hangsúlyt fektetünk a robotika oktatásra, ezzel fejlesztve a legfontosabb készségeket pl a kreatív problémamegoldást.

Ábelovszki Róbert – földrajz, rajz szakos tanár

A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán végeztem rajz-földrajz szakos tanárként. Mindkét terület a világ, és a környezetünk megismerése felé vezet minket, természetesen eltérő módon. Sokszínű, izgalmas feladatokon keresztül, a digitális és multimédiás eszközöket felhasználva szeretem a tanulókat elkalauzolni a vizuális kultúra, a természeti szépségek, országok, társadalmak érdekfeszítő világába. A tanulást és az alkotómunkát remek élménynek tartom. Vallom, hogy mindenkiben, gyermekben, felnőttben egyaránt lakozik egy-egy művész, felfedező, tudós. Jómagam is foglalkozom alkotóművészetekkel a grafika, festészet, és a digitális képalkotás területén.

Takács Jácinta – német szakos tanár

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szereztem német nyelvtanári és török filológia szakos bölcsész diplomát.
Munkámban a legtöbb örömöt az adja, hogy testközelből lehetek tanúja és segítője a gyerekek kibontakozásának. Hiszek abban, hogy mindenkivel meg lehet találni a közös hangot és a jó együttműködés légköre biztosítja a jó tanulás alapját. Minden személy és minden idegen nyelv egy-egy külön világ, s ezekben a világokban izgalmas közösen kalandozni, találkozni, új ismereteket és készségeket szerezni. Német nyelvet tanítok mindazoknak, akik az angol mellett egy második idegennyelv tanulásába is belevágnak.

Nagy Orsolya – tanító, magyar műveltségi terület

Diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karán, magyar nyelv és irodalom műveltségterületen szereztem. Célom egy olyan közösség kialakítása, ahol családias, szeretetteljes légkörben a gyermekek saját képességeikhez mérten a legtöbbet ki tudják hozni magukból.  Hiszem, hogy a hármas egység – szülő, gyermek, pedagógus – elválaszthatatlan elegyet alkot a gyerekek fejlődésében. Mindennapjainkra a játékosság, a jókedv és a humor jellemző. A gyermek feje nem edény, amit meg kell tölteni, hanem fáklya, amit lángra kell lobbantani. (Galileo Galilei)

Besse-Jónás Mónika - tanító, gyógypedagógiai segítő munkatárs

Tanítói diplomámat 2005-ben szereztem a PTE-Illyés Gyula Főiskolai Karán. Később elvégeztem a gyógypedagógiai segítő munkatárs képzést annak érdekében, hogy hatékonyabban tudjam támogatni a gyerekek fejlődését.
Nagyon fontos számomra, hogy a gyerekeket szeretetteljes légkör, érzelmi biztonság vegye körül az iskolában is, ami által elfogadóbbak és nyitottak lesznek. Nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy bátran ki tudják fejezni az érzéseiket.

Molnár Gábor – testnevelés szakos tanár

Molnár Gábor vagyok, az Eszterházy Károly Egyetem Természettudományi Karán végeztem testnevelő szakos tanárként. Fontos feladatomnak érzem, hogy egészségtudatos, sportszerető fiatalokat neveljek, akik a későbbiekben is szívesen töltik a szabadidejüket a megszerzett mozgáskultúrával. A MOA suli felsős évfolyamain tartok testnevelés órákat, illetve heti két alkalommal sportszakkört is biztosítok diákjainknak. 

Berczi Viktor – tanító és történelem szakos tanár

A PTE-Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolai Karán és az SZTE-Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Karán végeztem tanító-, illetve történelem szakos tanár-művelődésszervező szakon. A MOÁ-ban tanítóként dolgozom.Fontos számomra, hogy a nyitottságot, a kíváncsiságot, a könnyedséget, a játékosságot és a közvetlenséget fenn tudjam tartani és meg tudjam erősíteni a gyerekekben. Emellett fejlesztendő képességeknek tartom az együttérzést, a felelősségtudatot, az önuralmat és az összpontosító képességet. Pedagógusi munkám során arra törekszem, hogy a gyerekek a készen kapott tudás visszaadása helyett a képességeiket a lehető legteljesebb mértékben kibontakoztatása mellett az életközeli tanulással elnyert tudást ötletgazdagon és megoldásközpontúan alkalmazzák.


Orbán Sándor
– tanító, magyar nyelv- és irodalom szakos tanár

Tanulmányaimat az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen végeztem. Voltam napközis nevelő, osztálytanító, felső tagozatos osztályfőnök. Az elmúlt éveket vállalkozóként töltöttem. Voltam újságíró, dalszerző szövegíró, előadó “művész”. De most nem ez  fontos, hanem az, hogy a fő célom, hogy a gyerekek szeressék az iskolát, a tanulást és egymást.

Elena Pshenitsyna – Angol nyelvoktató

I have a Bachelor's degree in Translation and Interpretation Science from Siberian State Technological University where I also worked as a language instructor after my graduation and a Master's degree in Applied Linguistics from Eötvös Loránd University. I hold a TESOL (Teaching English to speakers of other languages) certificate, which equips me with necessary skills to teach English effectively.
I have worked in the field of education in multiple countries. I completed my internship program in Turkey in a private language center and worked as an English teacher within summer camp programs in Montenegro. Before I joined the MOA team, I taught English to kids between the ages of 3-14 in China for 3 years. Apart from my teaching experience, I have also worked as a camp counselor and interpreter for the international children centre "ARTEK" in Russia. These experiences have taught me the importance of effective communication and cultural sensitivity when working with people from diverse backgrounds.
As a Hungarian language learner, I know that diving into a new language can be both challenging and exciting. Therefore, as a teacher I am committed to creating a positive and nurturing learning environment where students feel comfortable expressing themselves. I believe that every child has the potential to succeed, therefore I am dedicated to helping my students achieve their language learning goals.

Mátyás Attila -tanító, ének-zene műveltség terület

Diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karán, ének-zene műveltségterületen szereztem. Az utóbbi időben főleg matematikát, környezetismeretet és zenét tanítottam valamint tanulásban lemaradó tanulókat fejlesztettem. Célom, hogy a gyerekek felfedezzék és megérezzék, hogy tanulni öröm, s hogy nyitottá tegyem őket arra, hogy bármilyen új ismeretet szívesen fogadjanak, s hogy a tanulás játék legyen.

Kalocsai Boglárka – tanító, gyógypedagógiai asszisztens, szomatopedagógus hallgató

A diplomámat az Eszterhazy Károly Egyetem Comenius Campusan, természetismeret műveltségi területen szereztem, majd tanulmányaimat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Karán folytattam szomatopedagógus szakon. Hivatásomban a legnagyobb kihívás a szociális érzékenyítés, azért, hogy a gyerekek elfogadják egymást és az ezért tett törekvésem publikációként is megjelent. Fontosnak tartom, hogy mindezt élményként, jó játékként éljék meg. Nélkülözhetetlen számomra, hogy a kisgyermekek szeressenek iskolába járni és, hogy mindenki a saját képessége szerint fejlődjön.

Ónodi Bernadett – tanító, angol-magyar műveltségterület

Tanítói diplomámat Sárospatakon a a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Karán, angol és magyar műveltségterületen szereztem. Eddigi munkáim során nagyon sokféle környezetben dolgoztam, az általános iskola első osztályától, nyolcadik osztályáig tanítottam, ezért sokféle tapasztalatot gyűjtöttem, más-más módszereket sajátítottam el az évek alatt. Számomra kiemelkedően fontos az elfogadás, együttműködés, az önálló gondolkodás és kreativitás támogatása. Hiszen “A diákokat gondolkozni kell megtanítani, és nem arra, hogy mit gondoljanak.”(Margaret Mead)

Pádár Szilvia - tanító

Tanítói diplomámat az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Karán, matematika műveltségterületen szereztem. Hiszem, hogy mi vagyunk a gyerekek második családja, így fontosnak tartom, hogy egy szeretetteljes, érzelmileg biztonságos közegben, játékosan, vidáman, a saját készségeik és képességeik szerint a lehető legnagyobb mértékben fejlődjenek, tanuljanak a mi segítségünkkel. Célom, hogy önállóan és logikusan gondolkodó, egymásra odafigyelő, a világra nyitott, boldog gyerekek kerüljenek ki karjaim közül.

„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.” 

Szent-Györgyi Albert

 

Kemény Kristóf – tanító

Tanulmányaimat a Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézetén végeztem, mint Magyar Nyelv- és Irodalom műveltség területes tanító. Pályakezdő pedagógusként nem is kívánhatnék alkalmasabb helyet az önfejlesztésre, gyakornoki és tanítói éveim megkezdésére, mint a MOA. Igyekszem megtalálni mindig a közös hangot a gyerekekkel, ezért számomra nélkülözhetetlen a jókedv, a humor minden órán, és azon kívül is. Ezen felül a testnevelés oktatásában is szívesen részt veszek, mert ha a test és az elme fitt, a lehetőségek korlátlanok.

Léder Tünde – fejlesztő pedagógus

Az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán végeztem fejlesztő pedagógusként, valamint pedagógia szakos tanárként. Ezt megelőzően, az MTA Pszichológia Intézetében tanultam pszichológiát, amelynek meghatározó szerepe volt/van munkámban, elhivatottságomban. A MOA-ban megtaláltam mindazt, amire diplomám átvétele óta vártam. Lehetővé tenni minden gyermek számára a „Kudarc nélkül az iskolában” élményét. Minden gyermek részére igyekszem megadni mindazt a támogatást, szakmai és emberi segítséget, amellyel játékosan, vidáman, motiváltan vehet részt az őt segítő, fejlesztő, valamint iskola előkészítő foglalkozásokon. Egyéni és kiscsoportos foglalkozások keretében.

Sersényi Zsolt – biológia, kémia szakos tanár

Egerben születtem. 2018-ban végeztem az Eszterházy Károly Egyetem Természettudományi Karán  biológia és kémia szakos középiskolai tanárként. A MOAsuli előtt biológiát, kémiát, illetve komplex- természetismeretet tanítottam gimnáziumban, illetve szakgimnáziumban. Emellett felzárkóztató foglalkozásokat tartottam. Úgy gondolom, hogy a diákokkal való tanulás, a tudás elsajátítása élmény, ami egy közös munka eredménye. Meghallgatva véleményüket, aktuális meglátásaikat, haladunk közösen ezen az úton.

Nagy Julianna – Angol nyelvoktató

Diplomámat az ELTE angol nyelvoktató mesterszakán szereztem meg és 2021 óta vagyok a MOA csapatának tagja. Gyerekkoromtól kezdve nagy rajongója vagyok az angol nyelvnek és célom, hogy ez a rajongás a diákokra is átragadjon. Szeretem együtt felfedezni a gyerekekkel a nyelv rejtelmeit, illetve nagy öröm látni az órákon azt is, hogy mennyire színessé válik számukra a világ azáltal, hogy egy új kultúrával is megismerkedhetnek. Bízom benne, hogy az angolórákon a gyerekek sok olyan pozitív élménnyel gazdagodnak, amely megalapozza számukra az idegen nyelvek szeretetét.

Elena Pshenitsyna – Angol nyelvoktató

I have a Bachelor's degree in Translation and Interpretation Science from Siberian State Technological University where I also worked as a language instructor after my graduation and a Master's degree in Applied Linguistics from Eötvös Loránd University. I hold a TESOL (Teaching English to speakers of other languages) certificate, which equips me with necessary skills to teach English effectively.
I have worked in the field of education in multiple countries. I completed my internship program in Turkey in a private language center and worked as an English teacher within summer camp programs in Montenegro. Before I joined the MOA team, I taught English to kids between the ages of 3-14 in China for 3 years. Apart from my teaching experience, I have also worked as a camp counselor and interpreter for the international children centre "ARTEK" in Russia. These experiences have taught me the importance of effective communication and cultural sensitivity when working with people from diverse backgrounds.
As a Hungarian language learner, I know that diving into a new language can be both challenging and exciting. Therefore, as a teacher I am committed to creating a positive and nurturing learning environment where students feel comfortable expressing themselves. I believe that every child has the potential to succeed, therefore I am dedicated to helping my students achieve their language learning goals.

Személyközpontú, differenciált oktatás, kis létszámú osztályok, inspiráció, kreatív gondolkodás.

Kapcsolat

MOA Magán Általános Iskola
1031 Budapest, Kalászi utca 5-7.
+36 70 636 7676
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram