facebook

+36 70 636 7676

 

Tehetséggondozás

A tehetséggondozás feladata, hogy a kiemelkedő teljesítményre képes tanulókat segítse képességeik kibontakoztatásában és elősegítse, hogy alkotó egyénekké váljanak.
Ehhez egyrészt fel kell térképeznünk miben tehetséges az adott tanuló, másrészt rá kell jönnünk, mire van szüksége tehetsége kibontakoztatásához.

A tehetség egyik klasszikus leírása a Renzulli-féle (1978) háromkörös koncepció.
A tehetséget jelző három alapvető tulajdonságcsoport:

  1.  Felső átlagot elérő általános intelligencia és speciális képesség.
  2.  Feladatelkötelezettség.
  3.  Kreativitás.

Az elmélet szerint ezen tulajdonságkörök találkozása jelzi a tehetséget. A háromkörös koncepció alapján a kiemelkedő teljesítményre képes gyerekek felismerhetők és speciális programokkal fejleszthetők. Az alkotóképesség legbiztosabban az alkotás folyamatában érhető tetten, de a belső erők megjelenéséhez időre és megfelelő képzésre valamint gyakorlatra van szükség.

A tehetséges gyermekekkel való foglalkozás során is fontos változtatásokat, jó eredményeket hozhat, ha szem előtt tartjuk a következőket:

  1.  A tanulás nem az iskolára való felkészítés vagy a házi feladat elvégzése, hanem a világ szabad felfedezése.
  2.  A gyerekek akkor is tanulnak, ha közben jól érzik magukat.
  3.  A gyerekek olyasmit is megtanulnak, amit nem tanulási céllal adunk a kezükbe.
  4.  A dolgok sokkal tanulságosabbak (és érdekesebbek) lehetnek, ha megfordítjuk, szétszedjük, megszagoljuk és elképzeljük őket kívülről, belülről, más idői és téri dimenziókban.
  5.  A világ nem ér véget az iskola kapujánál, a tananyagon, az iskolán, sőt a tudásunkon kívül is létezik világ.

Iskolánkban fontos szerepet kap a tehetséggondozás, a kiemelkedő képességű gyerekek azonosítása és fejlesztése.
Ezért minden tanulónál felállítunk egy ún. ’Kognitív Képesség Profilt’, amely alapját képezi az erősségek, valamint a fejlett készségek feltérképezésének. Emellett kitöltünk egy úgynevezett ’Érdeklődési térképet’, amely jelzés értékű a gyerekek jövőbeli, kiemelkedő képességeik tekintetében.