2020.03.14.

Fenntartói tájékoztató a digitális oktatásról!

Kedves Szülők,
Engedjék meg, hogy kicsit hosszabban tájékoztassam Önöket. Levelemben leírtak rendkívül fontosak, próbálok tényszerű lenni.
Sajnálatos módon a Magyar Kormány pénteki napon bejelentette az iskolák bezárását, azonnali hatállyal. Ennek értelmében a MOA-t kényszerűségből muszáj bezárnunk.
A törvények értelmében az iskolai oktatási napok megtartása minden iskola számára kötelező. Amennyiben az iskolák valamely okból nem tudják ellátni feladatukat, úgy azt a nyári időszakban kell pótolniuk elmaradásaikat, vagy a diákoknak évet kell ismételni.
Szeretnék mindenkit megnyugtatni, mi nem szeretnénk a kialakult helyzet végett a szülők, diákok nyári pihenését bolygatni, továbbá tanévet sem szeretnénk ismételtetni a gyermekekkel. Éppen ezért eszméletlenül fontosak lesznek a következő napok mindannyiunk életében, mellyel elkerülhetünk mindennemű törvényi, rendeleti, jogi következményt. Kérnénk a szülők, diákok, hozzátartozók együttműködését, szerepvállalását. Ne essünk pánikba, a MOA-ban két hete dolgozunk az átállással kapcsolatban, mindent megoldunk, csak a testnevelés órákat nem.
A negyedik osztályos diákok egy része már tesztelte a digitális távoktatást sikerrel. Ezáltal elmondhatjuk, hogy sok más iskola előtt járunk felkészültségben.
A MOA 2020 március 16 napjától ideiglenesen a visszavonásig zárva tart, reméljük nem sokáig.
Az iskolában hétfőn reggel rendkívüli értekezletet tartunk a pedagógus kollégákkal, kérném a szülőket, diákokat, NE ZAVARJÁK AZ ÉRTEKEZLETET, mivel a digitális oktatásra történő átállás lesz a fő téma.
Ezt követően pedagógusaink az iskola informatika termében közösen gyakorolják digitális oktatást.
Március 17-től (kedd), előre tervezetten órarend szerint megindul a digitális oktatás a diákok számára. A diákoknak a saját érdekükben is, ne vegyék félvállról. Kérem tájékoztassák gyermekeiket, ez éppen annyira fontos számukra, mint az iskolába járás, megjelenés. Önöktől is kérném támogatásukat. Amennyiben elhúzódik a járvány, iskola bezárás, attól függetlenül is évvégén levizsgáztatjuk diákjainkat, megkapják bizonyítványaikat.
Március 16-án, hétfői napon 15.00 és 17.00 óra között minden kedves szülő, hozzátartozó, diák vigye haza az összes tankönyvét, munkafüzetét, füzetét, jegyzeteket, írószereket (ha nincs otthon).
Az osztályfőnökök ezen időszakban a szülők, diákok rendelkezésére állnak, segítenek mindenben, hogy ne maradjon az iskolában semmi sem.
Nagyon fontos:
Minden gyermek számára a digitális távoktatáshoz szükség lesz egy PC, laptop, notebook, Ipad, tablet, okostelefon internet hozzáférésű eszközre, valamint internetes hozzáférésre. Ha valakinek nincs ilyen eszköze, kérjük próbáljon rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől kölcsönkérni.
Kérnénk a szülőket, akinek gyermeke nem rendelkezik Google e-mail címmel, továbbá Google fiókkal, úgy generáljanak egy új Google e-mail címet, és Google fiókot (mindkettőre szükség lesz), mellyel a gyermek beléphet majd az adott felületre már a keddi nap folyamán.
Minden szülő, és diákunk a meglévő vagy frissen generált e-mail címét juttassa el osztályfőnökének írásos formában. Ha kérhetjük még a hétvége folyamán.
http://moasuli.hu/felfogadasi-rend/ címen elérhető az összes osztályfőnök e-mail címe.
Továbbiak, ugyanakkor fontos tájékoztatás:
1. Az étkezéseket minden érintett számára még az éjszaka folyamán lemondtuk, ez miatt nem kell keressék az iskolát, a szülőknek ezáltal hétfői naptól nem keletkezik fizetési kötelezettsége az étkezés után.
2. A pedagógus kollégák a távoktatási feladataikat otthonról és az iskolában látják majd el.
3. Amennyiben bárkinek bármilyen gondja, problémája van a távoktatással kapcsolatosan, kérem azt ne a titkárságnak, intézmény vezetőnek jelezze, hanem az osztályfőnökének.
4. Ha a szülő bármilyen neveltetési, etikai, vagy bármely oknál fogva elutasítaná a távoktatást, kérem az intézményvezetőnek írásban jelezze az e-mail címen indoklással.
5. A távoktatás tehát az előzetes, Önök és gyermekek számára is ismert ÓRAREND szerint fog működni napi jelleggel. Kérjük ezen időszak alatt ne zavarják kollégáinkat, hiszen olyan lesz, mintha egy iskolai tanórát tartanának meg!
Tehát ne zavarjuk a tanórákat, a gyermekek nyugodt körülmények között kapják meg az oktatást.
6. Az intézményvezető Tóth Bea, a titkárságon Tekulics Niki, és én magam is folyamatosan elérhető leszek a szokásos elérhetőségeken.
7. A félfogadási rend minden pedagógus, vezető részéről továbbra is változatlan marad.
8. Ha kérhetjük mindenki vigye el a szekrényéből, tantermekből a téli ruházatát, az ideiglenes bezárás alatt nagytakarítást végzünk az iskolában.
9. Netán nem sikerül valamelyik általunk megküldött alkalmazásba belépni, azt kérjük az osztályfőnököknek jelezni, segíteni fognak.
10. Pedagógus kollégáink a szokásos elérési útvonalakon és időpontokban kereshetők a szülők által.
11. A nyolcadik osztályos gyermekek szülei jövő héten, csütörtöki napon keressék Tóth Bea intézményvezetőt a felvételi sorrend módosításával kapcsolatosan személyesen!!!
Az átállás valószínűleg mindannyiunk számára okoz majd problémát, nehézségeket, de reméljük mihamarabb megszokjuk.
További részleteket a hétfői rendkívüli értekezlet és távoktatási gyakorlat után küldünk Önöknek, mely tartalmazni fog részletesen mindent, melyet az osztályfőnökök fognak e-mailben küldeni.
Köszönöm, hogy elolvasták levelemet. Előre is köszönöm Mindenkinek a hathatós együttműködést.
Szép hétvégét, jó pihenést.
Üdvözlettel,
Módos Zoli
+36 70 779 1231


Személyközpontú, differenciált oktatás, kis létszámú osztályok, inspiráció, kreatív gondolkodás.

Kapcsolat

MOA Magán Általános Iskola
1031 Budapest, Kalászi utca 5-7.
+36 70 636 7676
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram