Téged is vár a

MOA Magán Általános Iskola!

Rólunk

Gyakori kérdések

Beiratkozás

Leendő elsőseinket többlépcsős felvételi rendszer során ismerjük meg. Iskolánkba való átjelentkezésre nemcsak tanév elején, hanem a tanév során bármikor sor kerülhet. Jelentkezés: .

Nyílt napok

Szeretettel várjuk az érdeklődő szülőket nyílt napjainkon, melyek során megtekinthetik munkánkat, valamint felmerülő kérdéseikre választ kaphatnak. A jelentkezés a email címen a nyílt hetes órarend alapján történik.

Személyközpontú oktatás

Egy olyan nevelési-oktatási intézmény vagyunk, mely vállalását és tevékenységét tekintve hiánypótló a személyre szabottság, egyéni foglalkozás, kis létszámú foglalkozások, a segítségnyújtás és tehetséggondozás terén.

Rólunk mondták

  • Nagy örömünkre szolgál a MOA magániskola megléte, mindkét gyermekünk boldog tanulója iskolátoknak.

    Fantasztikus látni mennyire befogadó, modern szellemiségű az iskola, a tanítás struktúrája is igazán mai, nagyon nagy a kontraszt az állami iskolákhoz képest, pedig gyermekeink kifejezetten jobb iskolának számító tanintézményből érkeztek ide, de szinte összehasonlíthatatlan a kettő.

    Jó, hogy van a MOA, és nagyon szomorú, hogy nem lesz gimnázium, legalábbis mostanában, mert semmi másban nem gondolkoznánk a továbbiakban sem.
  • A MOA-ban megtapasztalt szeretetteli és ítélkezésmentes légkörben a fiunk megnyugodott, kivirult, tanulmányaiban és a sportban is tehetsége legjavát nyújtja. Az, hogy örömmel és szorongás nélkül megy iskolába, természetesen az egész család hangulatán meglátszik – sem a hétköznap estéinket, sem a hétvégéinket nem lehet összehasonlítani a korábbiakkal.
  • Ez egy olyan iskola, ahol a tanárok szeretik a szakmájukat!
    Ha bemész egy órára azt látod, hogy szívesen adják át a tananyagot, motiváltak, segítenek a felzárkóztatásban és a tehetséggondozásban, szerető környezetet alakítanak ki. El tudják hitetni a gyerekekkel, hogy minden tantárgy lehet érdekes, ha ezt jól tálalják. A gyerekek azt látják, hogy a velük foglalkozók nem kiábrándultságban és jövőtlenségben élnek, így ők is motiválttá válnak. Itt senki sem korlátozza a kamaszok ( kicsik és nagyok ) autonómiaigényét és önálló személyiségfejlődését, kreativitását. Mindez úgy valósul meg, hogy a tananyag is teljes egészében átadásra kerül. Persze ez sokkal több energiát, odaadást és lelkesedést jelent a tanárok részéről, amit ők szemlátomást nem bánnak. A családias légkör, modern és szép környezet, az iskola kitűnő felszereltsége már csak hab a tortán.Egyszóval, ez egy jó iskola!

Friss hírek

2024.09.05.
Vidám iskolai alapozás indul a MOA-ban!

Ismét vidám iskolai alapozás indul a MOA-ban! 2024/25 Kíváncsi vagy, hogy milyen egy szuper suli, ahova örömmel járnak a gyerekek? […]

Tovább
2023.06.06.
Elindítjuk a MOA Magán Gimnáziumot

Kedves Szülők, Érdeklődők, fantasztikus hírünk van számotokra! A 2024/2025-ös tanévben valóra váltjuk régóta dédelgetett álmunkat: Elindítjuk a MOA Magán Gimnáziumot, […]

Tovább
2023.06.04.
"C" osztályunk elindítása

Kedves Szülők! A nagy érdeklődésre való tekintettel a 3. évfolyamon elindítjuk "C" osztályunkat. Ennek következtében újra vannak szabad férőhelyeink, így […]

Tovább
Személyközpontú, differenciált oktatás, kis létszámú osztályok, inspiráció, kreatív gondolkodás.

Kapcsolat

MOA Magán Általános Iskola
1031 Budapest, Kalászi utca 5-7.
+36 70 636 7676
bookuserscalendar-full
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram