30 hegy van Magyarországon, amelyeknek az említése valamit megindít bennem, de mindösszesen kettő van, amely érzelmileg nagyon mély hatással van rám. Az egyik aCsóványos a Börzsönyben, a másik a Prédikálószék a Visegrádi-hegységben. Bár volt idő, amikor évente többször elzarándokoltunk ide, az elmúlt 10 évben csak ötször jutottam el erre a csúcsra. Most az osztályom 5 lelkes tanulójával másztuk meg. Egy horrorisztikus busz utazás után, a hangulatos Dömösön megfrüstököltünk. Emlékeztettem a gyerekeket szerencsétlen I. Béla királyra. Bálint pontosan emlékezett az év közben tanultakra. 10:45 körül, útnak indultunk. Dömösről több turista jelzés vezet a Szentfa Kápolnához. Innen viszont mi a megváltozott útvonalú Piros Háromszög jelzésen emelkedtünk végig. A gyerekek a Vadálló kövek aljáig igencsak megszenvedtek az emelkedővel. A Vadálló kövekhez érve az emelkedő még rosszabb lett, viszont olyan gyönyörűvé és kalandossá vált, hogy a gyerekek el is feledkeztek a fáradságról. Sajnos a fényképek csak a gyatra másolatai a valóságnak. Emlékeztettem őket azokra a Mátyás-kori főúri vadászatokra, ahol a hajtók a vadakat erre a sziklás részre hajtották ki, a vadak a szakadék látványától megdermedtek és könnyen le lehetett őket mészárolni. Valószínűleg egy életre megjegyezték a hely nevét. Bence kétségbeesetten kérdezte, ugye mi nem fogunk vadászni. Én válaszoltam neki, hogy nem. A Prédikálószék csúcsán 2016-ban adtak át kilátót, még én sem láttam. Miután kipihentük magunkat, visszaindultunk Dömösre. Saját bőrünkön tapasztaltuk, hogy bár lefelé gyorsabbak voltunk (teljesítménytúrázós szlogen: lefelé még a sz.r is gurul) azért ez is nagyon megerőltető és baleset-veszélyesebb is, mint felfelé jönni. Nagyon jól éreztük magunkat és mindenkire büszke vagyok, aki feljött velem Magyarország egyik legszebb és legkeményebb hegyére. 

Kattints ide!