Átdolgozott változat
Hatályba lépés:
2020. szeptember 1.
I. BEVEZETŐ
A MOA Magán Általános Iskola házirendje – a hatályos jogszabályok alapján – megállapítja a tanulói jogok és kötelességek gyakorlására, az iskolai munkarendre, a tanórai és a tanórán kívüli foglalkozások rendjére vonatkozó szabályokat. A házirendbe foglalt előírások célja biztosítani az iskola törvényes működését, az iskolai nevelés és oktatás zavartalan megvalósítását, valamint a tanulók iskolai közösségi életének megszervezését.
II. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A házirend az iskola belső életét szabályozza. Hatályos az iskola teljes területén, illetve szervezett iskolai rendezvényeken és a pedagógiai programban meghatározott iskolán kívüli rendezvényeken, ha a rendezvényen való részvétel az iskola szervezésében történik.
A házirend érvényes az intézmény tanulóira és hozzátartozóikra, az intézmény pedagógusaira, dolgozóira, és az intézménybe belépő egyéb személyekre egyaránt.
A házirend a hatályba lépés napjától visszavonásig érvényes az iskola területére való belépéstől annak elhagyásáig, továbbá a közös rendezvények időtartama alatt.
Az iskola tanulóira, dolgozóira a házirenden kívül vonatkozik minden olyan iskolai belső szabályzat, ami rájuk egyébként is fennáll. Különösen érvényes rájuk az iskola szervezeti és működési szabályzata, valamint pedagógiai programja.
Az iskola házirendje állapítja meg a jogszabályokban meghatározott tanulói jogok és kötelességek gyakorlásával, az iskolai együttéléssel, az iskolai tanulói munkarenddel, a tanórai és tanórán kívüli foglalkozásokkal, az iskola helyiségei és az iskolához tartozó területek használatával kapcsolatos helyi szabályokat.
III. A TANULÓ JOGAI ÉS KÖTELESSÉGEI
A tanuló joga, hogy:
- Az oktatási intézményben biztonságos és egészséges környezetben oktassák,
- Személyiségét, emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsák (beleértve a Magyarország alaptörvénye által rögzített alapvető emberi, vallási, faji, etnikai jogait is, feltéve, hogy e jogának gyakorlása nem ütközik jogszabályba, nem sérti másoknak ezt a jogát, és nem korlátozza a társai tanuláshoz való jogának gyakorlását),
- A fizikai és lelki erőszak bármely fajtájával szemben védelmet kapjon,
- Iskolai tanulmányi rendjét pihenőidő, szabadidő, testmozgás beépítésével, sportolási, étkezési lehetőség biztosításával életkorának és fejlettségének megfelelően alakítsák ki,
- Hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, tájékoztatást kapjon a jogai gyakorlásához szükséges eljárásokról,
- Az emberi méltóság tiszteletben tartásával szabadon véleményt nyilváníthasson minden kérdésről, az őt nevelő és oktató pedagógus munkájáról, az iskola működéséről, tájékoztatást kapjon személyét és tanulmányait érintő kérdésekről, a vizsgák menetéről, a jelentkezések feltételeiről, e kérdésekben javaslatot tegyen, és érdemi választ kapjon a kérdésekre,
- Az iskolai élettel kapcsolatos problémáival tanáraihoz, osztályfőnökéhez, az iskola igazgatójához, az intézmény fenntartójához fordulhat,
- Részt vehet az iskola kulturális, sport és szakköri munkájában,
- Pályázatot írhat, és tanulmányi versenyeken vehet részt,
- Igénybe veheti az iskolában rendelkezésre álló eszközöket, az iskola létesítményeit,
- Az iskolai életet színesebbé tevő szórakozási lehetőségeket kezdeményezhet (klubdélután, bál stb.),
- Szociális kedvezményekben és társadalmi juttatásokban részesüljön a vonatkozó jogszabályok szerint,
- Rendszeres egészségügyi felügyeletben és ellátásban részesüljön,
- Szülő, orvos vagy szakember írásos javaslatának megfelelően kérje a foglalkozásokon való részvétel alóli felmentését,
- Kérelmére – jogszabályban meghatározott eljárás szerint – független vizsgabizottság előtt adjon számot tudásáról,
- Kérje az átvételét másik nevelési-oktatási intézménybe,
- A tanulónak joga, hogy kiemelkedő tanulmányi munkájáért, közösségi tevékenységéért dicséretben, jutalomban részesüljön. A jutalmak odaítéléséről az iskola igazgatója, a nevelőtestület, az osztályfőnök dönthet. A jutalmazások formái:
- Osztályfőnöki dicséret: odaítéléséről az osztályfőnök dönt, adható több dicséret alapján, vagy egyszeri közösségi munkáért;
- Szaktanári dicséret: odaítélését a szaktanár határozza meg. Adható az adott tantárgyban elért versenyeredményekért, kutató-, vagy sorozatos gyűjtőmunkáért és folyamatos kiemelkedő tanulmányi munkáért, szakköri munkáért;
- Igazgatói dicséret: tanulmányi körzeti, megyei, országos versenyen való részvételért, eredményért, valamint minden más esetben, amikor a tanuló kiemelkedő teljesítményt nyújt.
- Tantestületi dicséret: a tantestület szavazata alapján tanév végén adható.
- Az év tanulója cím a tantestület szavazata alapján tanév végén adható.
A jutalmak formái lehetnek:
- Könyvjutalom,
- Tárgyjutalom,
- Oklevél.
Az osztályfőnök javaslata alapján az osztályozó értekezletek alkalmával a tantestület dönt a fenti jutalmak odaítéléséről az alábbi érdemekért:
- Kiemelkedő tanulmányi eredmény
- Példamutató szorgalom
- Versenyeken, pályázatokon való eredményes részvétel
- Az iskola érdekében végzett tevékenység
- Kiemelkedő sporttevékenység
Fenti jogokat a tanulói jogviszony ideje alatt gyakorolhatja, amennyiben ezt fegyelmi határozat nem korlátozza. A tanuló jogainak gyakorlása során nem sértheti társai és a közösség jogait.
A tanuló kötelessége, hogy:
- Megtartsa a házirendben foglaltakat.
- Az iskolában, e házirendben foglalt működési rend szerint, pontos időben megjelenjen, továbbá szükséges felszereléseit, eszközeit, könyveit, jegyzeteit, füzeteit, a testnevelés órákra az előírt felszerelést rendszeresen magával vigye, az órák előtt előkészítse; (ezek elmulasztása a tanuló szorgalomjegyében jelenik meg);
- A tanórákról való késés feljegyzésre kerül, ha meghaladja az öt percet. Tíz percet meghaladó késés esetén igazolatlan hiányzásnak minősül.
- Részt vegyen a kötelező és választott foglalkozásokon,
- Eleget tegyen – rendszeres munkával és fegyelmezett magatartással, képességeinek megfelelően – tanulmányi kötelezettségének;
- Az órákon viselkedjen fegyelmezetten, az iskolai óra menetét ne zavarja, segítse a tanár munkáját, diáktársai előrehaladását,
- A vizsgakötelezettségének felkészülten tegyen eleget,
- Magatartása a tanórákon és általában is fegyelmezett és tisztelettudó legyen, másokat ne zavarjon,
- Igazgatói, osztályfőnöki, szaktanári felkérésre az iskolai rendezvények megszervezésében, lebonyolításában segédkezzen,
- A tanóra kezdetétől számított 5 perc után jelezze a tanárhiányt az iskola valamely pedagógusának.
- Az iskola vezetői, pedagógusai, dolgozói, tanulótársai emberi méltóságát és jogait tiszteletben tartsa, tiszteletet tanúsítson irántuk, segítse rászoruló tanulótársait;
- Kulturáltan beszéljen minden társával, tanárával és az iskola többi dolgozójával szemben. (Amennyiben ezt nem tartja be, szüleit értesítjük, és aznapra az iskolából hazaküldjük. Rendszeres előfordulás esetén fegyelmi eljárást von maga után.)
- Óvja saját és társai testi épségét, egészségét, a szülő hozzájárulása esetén részt vegyen egészségügyi szűrővizsgálaton, elsajátítsa és alkalmazza az egészségét és biztonságát védő ismereteket, továbbá haladéktalanul jelentse a felügyeletét ellátó pedagógusnak vagy az intézmény más dolgozójának, ha saját magát, társait, az iskola dolgozóit vagy másokat veszélyeztető állapotot, tevékenységet vagy balesetet észlelt,
- Életkorához és fejlettségéhez, továbbá iskolai elfoglaltságához igazodva, pedagógus felügyelete, szükség esetén irányítása mellett – a házirendben meghatározottak szerint – közreműködjön saját környezetének és az általa alkalmazott eszközöknek a rendben tartásában, a tanítási órák, foglalkozások, rendezvények előkészítésében, lezárásában;
- Megtartsa az iskolai tanórai és egyéb foglalkozások, az iskola helyiségei és az iskolához tartozó területek használati rendjét;
- Megőrizze, illetőleg az előírásoknak megfelelően kezelje a rábízott vagy az oktatás során használt eszközöket, óvja az iskola létesítményeit, felszereléseit;
- Ügyeljen az iskolai környezetének rendjére és tisztaságára, probléma esetén forduljon tanárához,
- A belső környezet megfelelő állapotának fenntartása érdekében köteles váltócipőre cserélni utcai cipőjét.
- A baleset- és tűzvédelmi szabályokat betartsa.
A Hetes feladata:
- Biztosítsa a táblatörlőt, gondoskodjon a tábla tisztaságáról, a terem szellőztetéséről és rendjéről. Ablakot a hetes is kizárólag tanári felügyelettel nyithat.
- Az óra kezdetétől számított 5 perc után jelezze a tanárhiányt az iskola valamely pedagógusának,
- A létszámot minden órán ellenőrizze, és a hiányzást jelentse,
- Bármilyen probléma felmerülése esetén az iskolában osztályfőnökét, vagy az iskola valamely pedagógusát megkeresse és tájékoztassa.
Jogorvoslati jog gyakorlása
- A tanulónak joga van írásban bármely felmerülő probléma esetén kérdést intézni az intézmény vezetőihez, pedagógusaihoz.
- A megkereséstől számított 15 napon belül érdemi választ kell kapnia.
- Az iskola a tanulóival kapcsolatos fegyelmi döntéseit írásban közli a tanulóval, illetve a szülővel.
- A tanuló, a szülő, az iskola által hozott fegyelmi döntés ellen 15 napon belül jogorvoslati lehetőséggel élhet a fenntartó Kuratóriumnál.
IV.AZ ISKOLAI EGYÜTTÉLÉS SZABÁLYAI
Az iskolai közösségi élet zavartalanságának biztosítása érdekében intézményünk elvárja az alábbi alapelvek betartását diákjaitól az intézményben és azon kívüli rendezvények esetében is, tovább az intézmény területére lépőktől.
- Megjelenéssel kapcsolatos elvárások (melyeket iskolába lépéskor a szülő és a tanuló magára nézve elfogad)
- Az iskolai ünnepélyeken és a vizsgákon az alkalomhoz illő ruházatot viseljenek.
- Az iskolai mindennapokon a megjelenés tiszta, ápolt, az iskolai feladatok elvégzéséhez megfelelő külsővel és öltözetben történjen.
- Az együttélés érdekében törekedjünk az általános higiéniai szabályok betartására.
- Az öltözetben törekedjünk a visszafogottságra és hogy alkalmas legyen gyermekek előtti megjelenésre.
- A hétköznapok során kerüljük a szélsőséges divatot képviselő, másokat irritáló, egészségtelen öltözködést.
- A testnevelés órákon használt öltözék: fehér sportpóló, sötét tornanadrág, pamut zokni, tornacipő, melegítő.
- Technikai eszközök használatával kapcsolatos elvárások
- Tanítási órákon és a szünetekben bármilyen technikai eszközt (iskolai vagy saját) tilos használni a tanár engedélye, felügyelete nélkül. Ha mégis megtörténik, a tanár az eszközt elveheti, saját eszköz esetében azt csak a szülőnek adja vissza.
- Az elektronikai eszközöket (pl. telefon, tablet, laptop, okosóra, Nintendo Switch, hordozható hangfal stb.) a tanulók kötelesek az első tanóra megkezdése előtt a portán leadni. Az eszközt onnan csak az iskolából való távozásukkor vehetik fel. Amennyiben a készülékeket engedély nélkül használják, osztályfőnökük begyűjti azt, és csak a szülőnek adja vissza a tanév végén. Kivételt képez, ha a gyermeknek egészségügyi okok miatt vagy szakvélemény szerint szüksége van a készülékre. Bármilyen sürgős esetben a szülő a titkárságon vagy az osztályfőnökön keresztül elérheti gyermekét.
- Az oktatási segédeszközöket a tanár felügyelete nélkül használni tilos.
- Az iskola internetes hálózata elsősorban iskolai eszközökkel, csak és kizárólag tanári engedéllyel és felügyelettel használható. A használat kizárólag iskolai célú lehet.
- Az iskolába behozott technikai eszközökért és készpénzért az intézmény felelősséget nem vállal. Ezek megőrzését az intézmény nem tudja biztosítani.
- A fejlesztőszobák, a tornaterem, illetve a konyha és ebédlő tanári felügyelet nélkül nem használhatók, ezekben a helyiségekben tanári felügyelet nélkül tilos tartózkodni.
- Az iskola épületébe közlekedési eszközöket (kerékpár, roller, stb.) tilos behozni, azokat az udvar területén kell tárolni.
- Iskolai magatartással kapcsolatos elvárások
- A diákok fizikai erőszakkal való fenyegetése, tettlegességig fajuló agressziója súlyos fegyelmi vétség. Szigorúan TILOS!
- Az iskola egész területén és az iskola előtt DOHÁNYOZNI TILOS! (1999. évi XLII. törvény, 2011. évi XLI. törvény az 1999. évi XLII. törvény módosításáról)
- Az iskolában továbbá az iskola által szervezett rendezvényeken a szeszesital, drogok és tudatmódosító szerek fogyasztása TILOS!
- Tilos az iskolába olyan eszközöket hozni, amelyek veszélyeztethetik az iskola tanulóinak, tanárainak, dolgozóinak testi épségét!
- Magántulajdont maximálisan tiszteletben kell tartani!
- Az iskola tanulói felelnek a termek berendezési tárgyaiért, az általuk bennük okozott kárért. Az osztálytermekért az iskola tanulói és dolgozói felelősek. A korábban keletkezett rongálásokat kötelesek jelenteni az iskola valamely pedagógusának.
- A tanulóknak kötelességük fenntartani az iskola épületének és berendezéseinek állapotát, és bármilyen szándékos károkozásért felelősségre vonhatók. Továbbá az épületet és berendezéseit kötelességük rendeltetésszerűen használni. (pl.: a radiátorszelepeket tilos tekergetni, tilos a radiátorokra, ablakpárkányra ülni, tilos a falat, ajtókat rúgdosni, rángatni stb.)
- Az iskolának okozott kárt fegyelmi felelősség mellett, a tanulónak meg kell térítenie a hatályos jogszabályok alapján.
- Az iskolának szándékosan okozott károkozásért azonnali fegyelmi eljárást kezdeményezhetünk, mindemellett a kárt szándékosan okozó teljes körű anyagi felelősséggel tartozik.
- Az iskola területén is tilos szemetelni!
- A tanórák alatt engedély nélkül étkezni tilos!
- Az osztálytermekben, öltözőkben a folyamatos teremhasználat miatt értékeket ellenőrizetlenül hagyni nem szabad.
- Az épület hátsó lépcsőháza vészkijáratként funkcionál, ezt csak vészhelyzet esetén lehet használatba venni.
- Diákjainktól elvárjuk az intézmény jó hírnevének ápolását, megőrzését.
- Diákjainktól az iskolán kívüli magatartásukban is elvárjuk az általános iskolás diákhoz méltó viselkedést.
V. FEGYELMI FOKOZATOK ÉS A FEGYELMI ELJÁRÁS MENETE
- Fegyelmi vétség esetén a tanulókat az iskola szaktanárai, az osztályfőnökök, pedagógusok, az intézmény vezetője szóban, valamint írásban is figyelmeztethetik.
- Az iskola fegyelmi fokozatainak rendje: figyelmeztető beszélgetés, szaktanári vagy osztályfőnöki figyelmeztető, intő, rovó. A szaktanári, vagy az osztályfőnöki fokozatok után következnek az igazgatói fokozatok (figyelmeztető, intő, rovó).
- Ezután előzetes fegyelmi egyeztető tárgyalásra, majd fegyelmi tárgyalásra kerülhet sor.
- Fegyelmi vétségnek számít: órai és órán kívüli magatartási vétségek, verbális inzultusok, az iskola technikai eszközeinek és létesítményeinek szabálytalan használata, engedély nélküli iskolaelhagyás.
- Minősített tettek esetén a fenti fokozatok helyett azonnali fegyelmi eljárás kezdeményezhető. Ezek a tettlegességig fajuló agresszió, súlyosan és tartósan intoleráns magatartás, tanárával vagy az iskola dolgozójával szemben mutatott súlyos és tartós tiszteletlenség, köztörvényes bűncselekmények, droghasználat, szeszes ital fogyasztása, szándékos károkozás, okirat-hamisítás.
- A fegyelmi tárgyalást a Fegyelmi Bizottság folytatja le.
A Fegyelmi Bizottság működése:
- Az iskola a fegyelmi és kártérítési ügyek tekintetében a 20/2012. EMMI rendelet 21. pontja, valamint a 2011. évi a Nemzeti Köznevelésről szóló CXC. törvény 58. § 3., 4., 5., 8., 9., 10., 13. pontjai alapján jár el.
- A Fegyelmi Bizottság három tagból és egy póttagból áll. Háromtagú Fegyelmi Bizottság dönt a fegyelmi kérdésekben. A Fegyelmi Bizottság tagjait a tantestület, a Bizottság az elnökét saját tagjai közül választja meg.
- A Fegyelmi Bizottság az eljárás alapján a következő fegyelmi büntetéseket határozhatja meg:
- Megrovás
- Szigorú megrovás
- Meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, illetőleg megvonása
- Áthelyezés másik osztályba vagy iskolába
- Eltiltás az adott iskolában a tanév folytatásától
- Kizárás az iskolából
VI. HIÁNYZÁSOK, IGAZOLÁSOK
(20/2012 EMMI rendelet 19. pont alapján)
A tanuló tanítási óráról csak betegség miatt vagy rendkívül indokolt esetben hiányozhat.
A beteg gyermek, tanuló az orvos által meghatározott időszakban nem látogathatja a nevelési-oktatási intézményt. Ha a pedagógus megítélése szerint a gyermek, a tanuló beteg, gondoskodik a többi gyermektől, tanulótól való elkülönítéséről, és kiskorú gyermek, tanuló esetén a lehető legrövidebb időn belül értesíti a gyermek, a tanuló szüleit. Azt, hogy a gyermek, a tanuló ismét egészséges és látogathatja a nevelési-oktatási intézményt, részt vehet a foglalkozásokon, orvosnak kell igazolnia. Az igazolásnak tartalmaznia kell a betegség miatt bekövetkezett távollét pontos időtartamát is.
A mulasztást igazolni kell az osztályfőnöknek átadott igazolások valamelyikével:
- Orvosi igazolással, melyet szülőjével aláírat a betegség megszűnését követő 3 munkanapig,
Hatósági igazolással, melyet szintén köteles szülővel láttamoztatni az igazolás kézhezvételét követő 3. munkanapig, - Szülői igazolással.
- Sportegyesületi igazolással.
- Többnapos családi program esetén előzetes írásos szülői kérés alapján igazgatói engedéllyel.
A szülő a tanuló mulasztását az első mulasztási napon a tanuló osztályfőnökénél köteles bejelenteni.
Ha a tanuló a mulasztásának befejezését követő 3 munkanapon belül nem igazolta távolmaradását, mulasztása igazolatlannak minősül. Ha a tanuló tanköteles, az első igazolatlan óra esetén az igazgató köteles a szülőt értesíteni. Az értesítésben fel kell hívni a szülő figyelmét az igazolatlan mulasztás következményeire. Ha az iskola értesítése eredménytelen maradt, és a tanuló ismételten igazolatlanul mulaszt, az iskola a gyermekjóléti szolgálat közreműködését igénybe véve megkeresi a tanuló szülőjét.
Ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri a tíz órát, az iskola igazgatója – a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, valamint a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendeletben foglaltakkal összhangban tanköteles tanuló esetén a kormányhivatalt és a gyermekjóléti szolgálatot értesíti. Az értesítést követően a gyermekjóléti szolgálat az iskola bevonásával haladéktalanul intézkedési tervet készít, amelyben a mulasztás okának feltárására figyelemmel meghatározza a tanulót veszélyeztető és az igazolatlan hiányzást kiváltó helyzet megszüntetésével, a tanulói tankötelezettség teljesítésével kapcsolatos, továbbá a gyermek, a tanuló érdekeit szolgáló feladatokat
Ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri a harminc órát, az iskola a mulasztásról tájékoztatja az általános szabálysértési hatóságot, továbbá ismételten tájékoztatja a gyermekjóléti szolgálatot, amely közreműködik a tanuló szülőjének az értesítésében.
Ha a tanköteles tanuló igazolatlan mulasztása egy tanítási évben eléri az ötven órát, az iskola igazgatója haladéktalanul értesíti a tanuló tényleges tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt és a kormányhivatalt.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § c) pontja szerinti szabálysértési tényállás megvalósulásához szükséges mulasztás mértéke: tanköteles tanuló esetén harminc óra
Ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen az Nkt. 5. § (1) bekezdés b)–c) pontjában meghatározott pedagógiai szakaszban a kétszázötven tanítási órát, vagy egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát meghaladja és emiatt a tanuló teljesítménye tanítási év közben nem volt érdemjeggyel értékelhető, a tanítási év végén nem minősíthető, kivéve, ha a nevelőtestület engedélyezi, hogy osztályozóvizsgát tegyen.
A nevelőtestület az osztályozóvizsga letételét akkor tagadhatja meg, ha a tanuló igazolatlan mulasztásainak száma meghaladja a húsz tanórai foglalkozást, és az iskola eleget tett az igazolatlan mulasztással kapcsolatos értesítési kötelezettségének. Ha a tanuló teljesítménye a tanítási év végén nem minősíthető, tanulmányait évfolyamismétléssel folytathatja. Ha a tanuló mulasztásainak száma már az első félév végére meghaladja a meghatározott mértéket, és emiatt teljesítménye érdemjeggyel nem volt minősíthető, félévkor osztályozóvizsgát kell tennie.
Ha a tanuló a tanórai foglalkozás kezdetére nem érkezik meg, a késést igazolnia kell a házirendben foglalt szabályok szerint. A késések idejét össze kell adni. Amennyiben ez az idő eléri a tanórai foglalkozás időtartamát, a késés egy igazolt vagy igazolatlan órának minősül. Az elkéső tanuló nem zárható ki a tanóráról, foglalkozásról.
A tanuló magatartásának minősítésénél az igazolatlan mulasztást figyelembe kell venni.
VII. AZ ISKOLA MŰKÖDÉSI RENDJE
A tanítás rendje:
- Az iskolába érkezés legkésőbbi időpontja 8:45.
- Az iskolában a tanítási órák 9:00-kor kezdődnek.
- A tanítási órák 45 percesek, közöttük 10-15 perces szünetek vannak (kivétel az ebédszünet). Az 5-6. óra az alsós évfolyamokon 35 perces, köztük 10 perces szünettel.
- Az iskola területét engedély nélkül elhagyni tilos!
- Az iskola területét az adott tanítási napon végleg elhagyni csak 16 óra után vagy azt megelőzően szülői és tanári engedéllyel lehet. A tanítás végét megelőzően, az adott tanítási napon az iskolából kimenni, annak területét átmenetileg elhagyni (kirándulás, sporttevékenység külső helyszínen, stb.) csak az iskola pedagógusa felügyeletével lehet.
- Az intézmény az iskola területén tanári ügyeletet biztosít 7:30-tól 9:00 óráig, 16:00 órától 16:30-ig, illetve minden szünetben.
- A tanév rendje igazodik a Miniszter által rendeletben meghatározott tanítási időszakokhoz és tanítási szünetekhez.
- A dolgozatokat a tanár 10 munkanapon belül köteles kijavítani.
- A következő tanévben használatos tankönyvekről, taneszközökről, azok átvételéről a szülők és a tanulók a tanév során kapnak tájékoztatást.
- Iskolaorvos és védőnő által biztosított iskola-egészségügyi ellátás áll a tanulók rendelkezésére az éves iskola-egészségügyi munkaterv alapján.
- A gyermek-és ifjúságvédelmi feladatokat az arra kijelölt személy látja el. Feladatait a törvényes előírásoknak megfelelően végzi, a tanulók, problémájuk esetén, munkaidőben felkereshetik. Iskolánkban gyógypedagógus is segíti az iskolai munkát.
VIII. A szülőkkel való kapcsolattartás rendje
- Szülői értekezlet: előzetes egyeztetés alapján.
- Fogadóórák: a tanév rendjében meghatározottak szerint havonta.
- Elektronikus napló: Az iskola által készített, az iskola saját internetes oldalán elérhető, személyre szabott tájékoztatási felület. Az elektronikus napló a gyermekek havi érdemjegyeiről nyújt tájékoztatást a szülők számára, akik, miután az osztályfőnökök az aktuális, adott hónapban szerzett érdemjegyeket feltöltötték a rendszerbe, és az iskola ezt elektronikus üzenetben jelezte feléjük, havi rendszerességgel, személyre szabott kóddal érhetik el gyermekük elektronikus naplóját.
- Családlátogatások: az osztályfőnök, a gyógypedagógus javaslata alapján.
- Nyílt tanítási nap: Feladata, hogy a szülő betekintést nyerjen az iskolai nevelő és oktató munka mindennapjaiba, ismerje meg személyesen a tanítási órák lefolyását, tájékozódjon közvetlenül gyermeke és az osztályközösség iskolai életéről.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
- A Házirendet a tanév kezdetén, az első osztályfőnöki órán ismerteti az osztályfőnök.
- A Házirend egy-egy nyomtatott példánya az osztálytermekben, közösségi helységekben kerül kihelyezésre.
- A Házirend az iskola honlapján is elérhető.
- A házirend egy példányát a beiratkozáskor, de legkésőbb az első összevont szülői értekezlet alkalmával, a tanulónak és szülőjének/ gondviselőjének át kell adni.
- A házirend módosítására bármely tanuló, pedagógus, dolgozó írásban tehet javaslatot.
- Jelen házirend jóváhagyását az intézmény vezetője kezdeményezi, és a nevelőtestület hagyja jóvá.