2020.08.05.

Nyári muri - 7.hét :-)

Elérkezett a nyár egyik legizgalmasabb táborának első hete, hiszen 27 elsősünk vette birtokba iskolánkat. Reggel 9-től irányított foglalkozások, csapatépítő játékok várták a gyerekeket a leendő osztályfőnökökkel, melyhez az Agymanók című mese adta a tematikát. Igazi iskolás héten vagyunk túl, hiszen minden délelőtt volt egy matematika és egy magyar óra, az előkészítő időszak jegyében. A finom ebéd után következett a csendes pihenő, mesével, színezőkkel, építőjátékokkal és gitáros daltanulással Attila tanító bácsi jóvoltából. Kedden délelőtt Robi bácsi instrukciói alapján élményfestésen vettünk részt a tornateremben, ahol délutánonként sportjátékokat, versenyeket rendeztünk. Az első hetet egy vízi délutánnal zártuk az udvaron, ahol először jól meglocsoltunk minden “kicsi elsőst”, hogy biztosan nagyra nőjenek még szeptemberig. A locsolást vízicsata, trambulinozás, célbalövés követte, természetesen vízipuskával, így ruha nem maradt szárazon. Izgalommal várjuk, mit is hoz majd a 2. hét.

Kattints ide!


Személyközpontú, differenciált oktatás, kis létszámú osztályok, inspiráció, kreatív gondolkodás.

Kapcsolat

MOA Magán Általános Iskola
1031 Budapest, Kalászi utca 5-7.
+36 70 636 7676
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram