A héten Sümegen jártunk az osztállyal. 
A Déli Pályudvarról indulva eljutottunk Balatonszentgyörgyre, ahonnan egy sikeres átszállást követően eljutottunk Sümegre. A gyerekeim világosan az értésemre adták, hogy nem unatkozni jöttek, így rögtön próbára is tették a helyi vasutasokat. MÁV-MOA 6/a 1:0; a vonaton hagyott táskát 35 percen belül előkerítették. Ezúton is köszönet érte!
A szállásra érve kellemes meglepetés ért: egy véletlen kulcscsere miatt lett egy „lányos” és egy „fiús” házunk. Miután berendezkedtünk, a csárdában megvacsoráztunk, majd a desszertbeszerző útról hazatérve a helyi kedvencek gyomrát is teletömtük. Az egyik bárány elégedettségében tehén nyelven kezdett beszélni, szóval nagy hatást gyakorolhattunk rájuk is. Nemkülönben a helyiekre – persze szigorúan csak pozitív értelemben! 😉
Az éjszaka folyamán a lányok megszállták a mi térfelünket, amit másnap természetesen megtoroltam. Egy laza, kávéházas délelőttel nyitottunk, így mérve fel az ellenség erejét. A Khalifa Kávézó mindenki tetszését elnyerte, félő volt, hogy csapatunk szívét elrabolja a gaz török kultúra. Egy biztos, meginogtunk. A lovagi tornán a tucatnyi gyerekcsapattal szemben nem átallottunk a tatároknak szurkolni! Megjegyzem, ez valószínűleg a tatár lovasok sármjának a lányos többségre gyakorolt hatásának tudható be. Mindenesetre a magyar lovagok hiába bizonyították buzogány-, kalapács-, dárdahajításban, nyilazásban és íjpuska használatában ügyességüket, a gyerekeim szerint pusztán rasszizmussal magyarázható a nehézlovasok győzelme a mongolok felett. (Ráadásul a nehezen kivívott virágot is a nemeslelkű magyarok adták a lányoknak, nem a nagykán népe!) Elégtételt jelentett számomra, hogy a vacsoránál civilben mellettünk ülő ázsiai delegáció már közel se érte el a délutáni hatást! Mit tesz egy uniformis? 
A lovagi tornát középkori lakoma követte – persze szigorúan kézzel. A civilizált ifjúság értetlenül állt a helyzet előtt, de hamar beletanultak az étkezés eme technikájába. Kivéve az örök lázadót: Lili végig kanállal próbálkozott, de elismeréssel adóztam a kitartása előtt: a csirkecombbal is sikerült megbirkóznia. 
Némi pihenés után elindultunk, hogy uralmunk alá hajtsuk a várat – ha már a magyar szellem eltűnőben volt belőlünk. Jelentem, sikerült. Olyannyira, hogy az idegenvezető történeteiből és a látottakból is rengeteg megmaradt a kobakokban, amit egy várismereti teszt során be is bizonyítottak. Fent a vár történetén és lakóin kívül gyógynövényekkel, mesterségekkel és állatokkal ismerkedtünk. Tűt kerestünk a szénakazalban, horgásztunk, tekéztünk, lovagoltunk, gólyalábaztunk, és sok más helyi sportot kipróbáltunk. A kínzókamra megtette hatását: a téren elhelyezett deresre nagy lelkesen borultak rá az áldozatok, míg a hóhérok készséggel segítettek őket mozgásképtelenné tenni. Elkészült az új osztálykép is, melyhez a „keretet” a kaloda és a gyermekmegőrzőként funkcionáló kalicka szolgáltatta. Úgy érzem, ezeket a helyzeteket a hetedik év során gyakran emlékeimbe idézem majd!
Este játszottunk, eredményt hirdettem, melynek folytán lovaggá ütődtek a fagyit nyaló fiatalok. Másnap a hotelben elköltött reggeli után vonatra pattantunk, hogy sok-sok élménnyel hazatérve boldogíthassunk szeretteinket. 

Kattints ide!