2021.06.22.

Tanévzáró- és Ballagási Ünnepség

Kevés olyan pillanat van az ember életében, amikor egyszerre tölti el a boldogság és szomorúság. Az egyik ilyen alkalom a ballagás, hiszen utoljára lépünk be diákként egy olyan hely kapuján, amelyhez örök emlékek fűződnek. Ugyanakkor egy új kaland küszöbén állunk, aminek során még több csodálatos élményben lesz majd részünk. Ezek a kettős érzések kavarogtak bennünk, miközben elbúcsúztattuk 8. évfolyamos diákjainkat. A ceremónia során vidám és megható dalokkal, köszöntünk el a “nagyoktól”, akik a hagyományt követve egy-egy lufit engedtek szabadjára, szárnyaló vágyaikat szimbolizálva. Útravalóul a kedves szavak mellé pedig néhány apróságot is kaptak emlékül, hogy évek múltán is eszükbe jussanak majd a MOA sulis élmények. Természetesen Bea néni a tanévet is lezárta, kitűnő tanulóink átvehették jól megérdemelt jutalmukat, a szikrázó nap forróságát enyhítendő pedig Zoli bácsi és az "Édes Neked" fagyizó jóvoltából mindenkinek járt egy kis jéghideg nyalánkság. ❤
Szeptemberben újra találkozunk, addig is kellemes pihenést és élményekben gazdag nyarat kívánunk mindenkinek! ❤

Személyközpontú, differenciált oktatás, kis létszámú osztályok, inspiráció, kreatív gondolkodás.

Kapcsolat

MOA Magán Általános Iskola
1031 Budapest, Kalászi utca 5-7.
+36 70 636 7676
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram