2019.03.18.

6.osztály

Ma az osztályommal az állatkertben voltunk. A Varázshegyben, környékén és a Holnemvolt Várban. Voltak kifejezetten a Víz világnapjával kapcsolatos programjaink. A Varázshegyből a rájasimogatót átköltöztették a Cápasuliba, elsősorban ezért mentünk át a Holnemvolt Várba. Sajnos ott nem lehetett rájákat simogatni. A Varázshegy akváriumait megnézve átmentünk a tenger óriásainak termébe, ahol néhányan bemásztak egy bálna szívébe. Megnéztük azt a kis hajót is, amelynek ablakából a tiszta, egészséges tengert és a szennyezett tenger láthattuk.

Egyéb programjaink: a sötétség labirintusban, megnéztük egymás infra-és hőkamerás képét. A szobabiciklit hajtva és az erőkarokat lehúzva a láb és kar izmainak működését figyeltük meg. Teknősnek képzelve magunkat bebújtak néhányan a teknőspáncélba. Megnéztük a parányok világát. Láttuk a levélvágó hangyák ösvényeit. Megnéztünk egy igazi horrort. Az ékes ősdarázs a csótányt az álla alatt szúrja meg, ahol a mozgásért felelős idegközpont található és a magatehetetlen rovart behúzza költőüregébe (kémcső). Ráhelyez egy petét, amely kikelve elevenen falja fel a csótányt. (Mint az alien filmek parazitája). Megnéztük az állatok akcióban show-műsort, amelyen az uhu, a kinkaju, az ormányos medve és a Harris héja voltak a sztárok. Megtudtuk, hogy a bagoly egyáltalán nem okos állat. Az ormányos medvét nem célszerű lakásban tartani, mert átrendezi a lakásodat. A kinkaju, a farkával és két hátsó lábával lefelé függeszkedve kinyalogatta poharából táplálékát. A Harris héja pedig irigy kutya. Mindkét madár nagyon közel szállt el a fejünk felett. A következő előadás az Időgép volt amivel 20 millió évet mentünk vissza az időben és megnéztük néhány képviselőjét a miocén kori faunának. A legértékesebb az orrszarvú volt, amelynek életnyomait egy vulkánkitörés hamuja konzerválta és megnézhetőek Ipolytarnócon. Kívülről felmásztunk a Varázshegy csúcsára. Versenyeztünk ki tud legtovább fél lábon állni, mint a flamingó, megnéztük Arunt a kis elefántot, orrszarvúakat, zsiráfokat. Néhányan Zoo csemegét véve etették a lovakat, tevéket, és a Simogató kecskéit. Az állatsimogatóba én is bementem velük. Volt egy kis riadalom a kecskék miatt. Természetesen a játszóterek is népszerűségnek örvendtek. Gyermekeim alaposan "kitombolták" magukat. Az óriás hordó volt az igazi szenzáció, amelyet belülről hajtva mind a 11-en befértek. Alig lehetett a gyerekeket távozásra bírni, nagy nehezen tudtunk csak 14:00 után kilépni az állatkert területéről.

Kattints ide!


Személyközpontú, differenciált oktatás, kis létszámú osztályok, inspiráció, kreatív gondolkodás.

Kapcsolat

MOA Magán Általános Iskola
1031 Budapest, Kalászi utca 5-7.
+36 70 636 7676
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram